A “RASI” elnevezésű, nemzetközi, Erasmus+ Program által támogatott projektünket bemutattuk a helyi képviselő testületnek. Tájékoztatva lettek arról, hogy a projekt fő célja különböző fizikai képességek fejlesztése különféle sportágakban végzett sporttevékenységek által a vidéki térségekben különös tekintettel a fiatalokra, és ezáltal növelni a közös fizikai tevékenységek számát és az erre irányuló motivációt. Szervezetünk elnöke ismertette a projekt eredményeit is. Végezetül jelezte a sportbizottság elnöke felé, hogy a Pimpimpáré Játszóház örömmel együttműködik a bizottsággal illetve a helyi sportszervezettel a projektben szereplő helyi tevékenységek megszervezésében. Nagy örömünkre szolgál, hogy a bizottság elnöke, Csókás Gábor biztosított minket arról, hogy segít egy közös megbeszélés összehívásában, ahol konkretizálni tudjuk az együttműködési lehetőségeket.