Az Erasmus+ Program által támogatott Rural Areas and Sport Inclusion című pályázatunk keretében rendeztük meg áprilisban az asztali tenisz bajnokságot, ami idén is sikeres volt. A délelőtti gyermek és ifjúsági mérkőzések után következtek délután a felnőtt meccsek. Külön női kategória is volt, amelyben a lelkes hölgyek versenyeztek. Örömünkre szolgál, hogy a támogatásból tudtunk venni egy pingpongasztalt, amelyet be is vetettünk a versenyen, illetve ütő és labda készletet, hogy akiknek nincs saját pingpongütőjük, azok is ki tudják próbálni ezt a sportot is. A pályázatból biztosítottuk a díjakat és okleveleket is, de nagy örömünkre szolgált az is, hogy a fiataloknak vásárolt sportfelszerelést viselték többen is a versenyen.