Július 31-én vasárnap került sor a Recover Promote Cultural Heritage című pályázatunk eredményeit népszerűsítő délutánra. A rendezvényen ki lehetett próbálni izgalmas
A Recover Promote Cultural Heritage című Erasmus+ pályázatunk keretén belül megvalósult még egy hagyományőrző workshop. Április 30-án felállítottuk a falu májfáját. Az eseményen
A Recover Promote Cultural Heritage című pályázat keretében januárban Olaszországban, Traniban jártunk partnerünknél, a Petit Pas szervezetnél. A találkozó a szokásos
Egy következő emlék a tavalyi évből… Szeptember végén – október elején Csehországban, Pelhřimov városában jártunk a Recover Promote Cultural Heritage című Erasmus+ projekt
Örömmel tudatjuk veletek, hogy elkészült a Recover Promote Cultural Heritage nemzetközi projektünk, amelyet az Erasmus+ Program támogat, honlapja. Ezen olvashattok híreket a projektről,
Elkészültek magyar és szlovák nyelven is a 2 éves, Erasmus+ Program által támogatott nemzetközi projektünk szórólapjai. Nézzétek, olvasgassátok
Generációk egymással közösen kulturális örökségünkért A Pimpimpáré Játszóház ismét részese lehet egy nagyobb, 2 éves nemzetközi projektnek, melynek keretében 8.660,- euró





