„RASI” című nemzetközi projektünk az Erasmus+ Program keretében támogatásban részesült

Hírek
Erasmus+ sport
admin

Nagy örömünkre szolgált, hogy az Európai Bizottság támogatásra érdemesnek ítélte Rural areas, sport and social inclusion „RASI” című nemzetközi projektünket, amely az Erasmus+ Program  keretében 17.445 EUR támogatásban részesült (a szervezetünkre eső támogatás összege).

Az 5 partner (Szlovákia, Spanyolország, Olaszország, Románia és Lengyelország) részvételével zajló, másfél éves projekt célja a vidéken élő fiatalok fizikai képességeinek fejlesztése különféle sporttevékenységek által, hogy motiváljuk őket a mozgásra, az egészséges életmód folytatására. További cél, hogy rámutassunk a sport közösségformáló- és megtartó erejére, valamint arra is, hogy fontos szerepet játszik a befogadás és elfogadás területén is. A sport megmutathatja, hogy mindenkinek egyforma lehetőségei vannak egy kis közösségből jőve is. A projekt során készül egy sportnaptár és kézikönyv, amelyben jó gyakorlatokat gyűjtünk össze partnereinkkel, illetve egy honlap is a projekt számára, ahova minden elkészült anyagot és fontos információt feltöltünk majd. Már néhány online megbeszélésen túl vagyunk partnereinkkel, és júniusban sor kerülhet a nyitótalálkozóra is Spanyolországban.